Balatongyörökön elkezdődtek a Györöki KultúrMorzsázó eseményei a Pajta Program keretében – sajtóközlemény

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Balatongyörökön idén is jól összeMorzsázunk mindent! 

Györöki KultúrMorzsázó programsorozat keretében (Pajta program) 2023 április és október között Balatongyörökön közel 60 kisebb-nagyobb kulturális esemény kerül megrendezésre.
A képzőművészettel, irodalommal és zenével kapcsolatos interaktív programok a legkisebbektől kezdve (Zengő-ölelő bölcsiseknek,  Hangszersimogató előadások ovisoknak,  GYIK nyári képzőművészeti workshopok gyerekeknek) a felnőttekig (Daloló Györök – kórus, Ritmus a világ – nyitott kurzus, Tudod mit nézel? – rejtélyek és szimbólumok a képzőművészetben,  Én és a hangszerem – beszélgetéssorozat zenészekkel,  Art Piknik – beszélgetéssorozat művészekkel, költőkkel, írókkal) mindenkinek kínálnak be- és kikapcsolódási lehetőséget, és hozzájárulnak a település, a térség kulturális fejlődéséhez.

Több ismert művészt is vendégül látunk az év folyamán. Pár név a teljesség igénye nélkül a közreműködők közül: 

 

Mucsi Zoltán színművész, rendező  és író, Gárdos Péter filmrendező, író, Kiss László csillagász, a  Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója, Nyáry Krisztiánirodalomtörténész, író, Takáts Tamás zenész (Takáts Tamás Dirty Blues band, Karthágó),  Alapi István gitáros, zeneszerző (EDDA), Pély Barnaénekes, dalszerző,  zeneszerző és Horváth Kornél, az egyik legismertebb magyar ütőhangszeres zenész, Mucsi Zoltán színész, rendező, valamint terveink szerint Koncz Zsuzsa énekes és Bródy János zeneszerző is a vendégünk lesz egy beszélgetésre, ahol balatongyöröki mólónál történt megismerkedésük 60 éves  évfordulójáról is megemlékezünk.

 

A minket körülvevő felgyorsult és stresszel teli világban a Györöki KultúrMorzsázó egy olyan hely szeretne lenni, ahol az idelátogatók lelkileg és szellemileg is fel tudnak töltődni a programjainkon, ahol egy pillanatra kiszállhatnak a „körhintából”, ahol új és izgalmas impulzusok érik őket, és ahol új kapcsolatok születnek a résztvevők között. A kisebb létszámú zenei és kulturális események alkalmat adnak arra, hogy az emberek közvetlen kapcsolatba kerüljenek a meghívott vendégekkel, kérdéseket tehessenek fel, valódi párbeszéd szülessen a kultúra alkotói és befogadói között.

 

A Pajta Program eseményei a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként valósulnak meg.

 

 

 

Megosztás Email