Balatongyörök Önkormányzatának közleménye

2020.02.01.

Tisztelt Balatongyörökért, Vonyarcvashegyért aggódók!

A múlt héten megjelent balatontipp.hu szerkesztőjének nem titkoltan provokatív hangvételű cikke után a tegnapi napon, Pali Róbert polgármester úrral közösen felvettük a kapcsolatot dr. Csonki István igazgató úrral, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjével, aki a témával kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatott bennünk.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megalapozó tervezést rendelt meg a Balaton vízminősége védelmének érdekében indítandó komplex program keretében, aminek egyik eleme a Balatongyörökön 1979-ben létesített, 42 hektár nagyságú, jelenleg is működő és üzemelési engedéllyel rendelkező zagytározó technológiájának korszerűsítésére és a zagytározó fenntarthatóvá tétele. A tervezőknek megoldásokat kell keresniük más, a Balaton üzemeltetését és fenntartását érintő olyan kérdésekre is, mint kell-e kotorni a mederben, ha igen akkor hol, a kiemelt mederüledéket hová lehet elhelyezni, milyen technológiával és milyen eszközparkkal, a 120 cm-re megemelt szabályozási szint miatt kialakult partvédmű problémák kezelése, kikötők, strandok építési, fenntartási kérdései. A műszaki megoldásoknál a szakmai érvek mellett a fenntarthatóságot, a természeti értékeket és a helyi emberek véleményét is figyelembe kívánják venni.
Az elmúlt évtizedekben a tó medrében kialakított zagytározók mind felteltek, azokat bezárták. A hatóságok jelenleg nem engedélyezik újabb zagytározók kialakítását a mederben, ezért a hamarosan feltelő balatongyöröki zagykazetta további üzemben tartására keresnek fenntartható megoldást. A jelenleg részben már feltöltött zagyterekből a kiszikkadt mederanyagot elszállítanák, és azt mezőgazdasági területen hasznosítanák, vagy pl. bányarekultivációra is fel lehet használni.
Az így kialakított zagytérbe egy medencés kereskedelmi kikötőhelyet is ki lehetne alakítani, mely a mederanyag kirakodását és a kotrást végző hajók kikötését is biztosítaná.
A zagytér vasúti és közúti csatlakozását is szeretnék kiépíteni és korszerűsíteni. Ezért a zagytározók üzemeltetéséhez jelenleg is használt Kápolna utcát meg kívánják szélesíteni, a 71-es főút csatlakozását biztonságossá kívánják tenni, és az önkormányzatok kérését tiszteletben tartva csak időszakosan, a turisztikai szezonon kívül kívánják használni.
Az engedélyezési tervek és a hatástanulmány elkészítésének határideje 2019. december 20., amely után lakossági fórum keretében kívánják az érintett települések lakosait tájékoztatni a tervezett beruházásról. A tervek elkészültét még több szakmai egyeztetés és hatástanulmány készítés fogja követni.

A tervezőkkel és igazgató úrral csütörtökön fogunk személyesen találkozni, ahol az ígéretek szerint tájékoztatnak bennünk a tervezés jelenlegi állásáról.

Tisztelettel
Biró Róbert
Balatongyörök Polgármestere

Megosztás Email